A rekonstruált Hovanscsina hangszerelés
A Rimszkij-Korszakov és a Sosztakovics - féle hangszerelés
Rimszkij-Korszakov verziója
(click to enlarge)
Muszorgszkij második és egyben utolsó befejezettnek tekinthető operája, a Hovanscsina két formában kerülhet manapság színpadra: Rimszkij-Korszakov hangszerelésében és szerkesztésében, valamint 1958 óta a Sosztakovics féle változatban. Rimszkij-Korszakov zeneszerző-barátja halála után két évvel adta közre az opera kéziratos zongoraletétjén alapuló saját verzióját, amely a mű átdolgozott, megrövidített és egyben kiegészített, meghangszerelt alakja. Korszakov meggyőződéssel vallotta, hogy barátja rendkívüli zenei tehetsége szakmai dilettantizmussal párosult, ezért kompozíciói javításra szorulnak, s a kiigazításoknak a művek minden elemére ki kell terjedniük, az operák esetében a drámai szerkezetre is.
Sosztakovics Hovanscsinája a Pavel Lamm által 1931-ben megjelentetett Muszorgszkij eredeti kéziratait közreadó kiadvány alapján készült, ám a kiváló szovjet zeneszerző is sokat változtatott, javított az autográfokon, befejezést komponált a II. felvonáshoz és ad libitum utójátékot, quasi kommentárt írt az V. felvonás végére. A hangszerelést teljesen a maga ízlése szerint végezte el, a Muszorgszkij hangszerelte két részlet figyelembe vétele nélkül.
A rekonstrukció ötlete
Az operaházak alkalmi igényei a Hovanscsinából még számtalan változatot eredményeztek, a színházi dramaturgok és karmesterek ugyanis általában meglehetősen szabadon bánnak a repertoár darabjaival, különösen az olyan művek esetében, amelyeknek nincs szilárd, rögzített, autorizált formájuk. Ezért tartottam rendkívül fontosnak, elengedhetetlen feladatnak a Hovanscsina rekonstruált változatának létrehozását. E munka kulcsszava tehát a rekonstrukció. Azt tekintettem a feladat lényegének, hogy a művet minden javítás nélkül, a reá vonatkozó valamennyi létező forrás, információ összegyűjtésével és felhasználásával a szerzői elképzeléshez legközelebb álló formában rögzítsem.
A "rekonstruált" Hovanscsina persze csak egy újabb változat a másik kettő, illetve az összes többi mellett, hiszen nem tudhatjuk, milyen lett volna a mű, ha Muszorgszkij nem hal meg 42 évesen, ha meghangszereli az operát..., mégis, amennyiben munkám valamelyest megközelíti kitűzött célját, talán betöltheti a szerzői változat megtisztelő funkcióját mindaddig, amíg egy nálánál is alaposabb, még több, még újabb adaton alapuló jobb rekonstrukció fel nem váltja e szerepben.
Pavel Lamm's kiadványán alapuló új hangszerelés
Munkám legfontosabb forrása Pavel Lamm fönt említett kiadványa, mely az általa szerkesztett Muszorgszkij összkiadás II. köteteként jelent meg, valamint e közreadás újabb, javított, A. Dmitrijev és A. Vulfszon gondozta 1976-os kiadása, amely már a Sosztakovics féle átdolgozás változtatásait is tartalmazza (ezen utóbbiakat természetesen nem vettem figyelembe). E két kötetben megtalálható a Hovanscsina teljes zongorakíséretes anyaga. A Lamm féle Hovanscsina 1976-os kiadásának függelékében Vulfszon jegyzetei jelentik a legfontosabb információs bázist. Fontos forrás a Hovanscsina először 1972-ben közzétett befejezetlen librettója (Модест Петрович Мусоргский. Литературное наследие. Том 2)
Az opera kottaszövegének folyama az I-IV. felvonásokban problémátlan, itt a Lamm kiadványt követtem, de Vulfszon jegyzeteinek megfelelően kihagytam azokat a részeket, amelyeket Muszorgszkij mind az autográfban, mind a librettóban egybehangzóan kihagyásra ítélt. A III. felvonás két részletének szerzői partitúrája is van: Márfa dalának forrása a Lamm féle összkiadás (VII. kötet, 2. füzet, Moszkva, 1931), a Sztrelecek kórusa kiadatlan, ezt az eredeti kéziratból vettem át..
A Hovanscsina autográf elveszett és megkerült része
Az elveszett részlet előkerült autográfja
(click to enlarge)
A Hovanscsina igazán problematikus része az V. felvonás második fele (Lamm kiadvány 327. lap, 22-es próbaszámtól kezdve). A Márfa - Andrej Hovanszkij jelenet kéziratai (zongoraletét és partitúra szólamokkal) nyomtalanul eltűntek. A Lamm kiadvány e jelenetnek csak az első felét közli egy olyan állítólagos kéziratból, amely csak az énekszólamokat tartalmazza; a zongorakíséret Borisz Aszafjev munkája.
Szovjetszkaja Muzika, 1981/3
(click to enlarge)
Alekszej Vulfszon, az 1976-os kötet szerkesztője fogott először gyanút e résszel kapcsolatban. Kutatásai során kiderítette, hogy a szóbanforgó kézirat nem létezik, viszont rátalált egy olyan autográfra, amely e jelenet tenorszólamát, Márfa és Doszifej végszavait és természetesen a tenor-szólam szüneteinek számát foglalja magában. A dokumentumot Vulfszon a kötet végén a függelékben publikálta először. Lamm bizonyára tudott e kézirat létezéséről, ám 1931-ig, a zongoraletét megjelenéséig nem bírt a nyomára bukkanni, s ezért a Rimszkij-Korszakov verzióból vett énekszólamok nyomán készített egy muszorgszkiji "eredetit". Az esetről és az előkerült autográfról Vulfszon tanulmányt jelentetett meg a Szovjetszkaja Muzika 1981. márciusi számában. Sosztakovics a saját változatába átvette a Lamm féle hamisítványt a Korszakov komponálta fináléval együtt, s így az ő verziójában az V. felvonás hitelességét illetően komoly kétségek merülnek fel.
Az 5. felvonás rekonstrukciója
A rekonstruált jelenet egy oldala
(click to enlarge)
Mindezen körülmények ismeretében meg kellett kísérelnem az V. felvonás második felének, mindenek előtt a Márfa Andrej Hovanszkij jelenetnek a rekonstrukcióját. Abból kellett kiindulni, hogy Rimszkij-Korszakov a saját változatát az azóta elveszett eredeti kéziratból készítette, és valóban, ha az előkerült szólam-autográfot ráhelyezzük a korszakovi jelenet kottájára, a kettő többé-kevésbé megegyezik vagy hasonló a jelenet hossza, a tenor szólam belépésének helye és tartalma, Márfa végszavainak helye és tartalma, Doszifej végszavának helye tekintetében. A szólam- autográf tehát megfejtő kódként használható, amely kimutatja, hol tért el Rimszkij-Korszakov az eredeti megfogalmazástól, mi volt a jelenet eredeti hangnemi szerkezete stb. A jelenetet ezek után a korszakovi változat alapján az eredeti szólam-kézirat segítségével rekonstruáltam (a Vulfszon fentebb említett tanulmányában javasolt módon), s ez a még hátralevő finalé-fragmentummal (Lamm, 334. l., 33. próbaszám) együtt a korszakovi - sosztakovicsi finaléval szemben eredeti muszorgszkiji befejezést eredményezett, amelyben semmi idegen kiegészítés, pótlás, javítás nincsen, mindössze az Óhitűek zárókórusához illesztettem még egy strófát kórus nélkül, csak zenekarral (ezt a megoldást a Mariinszkij Színház Hovanscsinájának Gergiev vezényelte CD felvételéről kölcsönöztem).
A hangszerelés
A hangszerelés rekonstrukciója természetesen képletesen értendő, azt jelenti, hogy a két részlet szerzői partitúrája képezi a kiindulási pozíciót, az opera egészének lehetőség szerint ezek hangzásához kell igazodnia. Miután azonban e két szám a teljes mű elenyésző töredéke csupán, kénytelen voltam tágabban értelmezni a rekonstrukció feladatát. Muszorgszkij valamennyi meghangszerelt művét áttanulmányoztam (a kiadatlanokat is), ám ezekből messzemenő tanulságot levonni nem lehetett, s mindez csak arra volt elegendő, hogy az így megszerzett ismereteim határt szabtak a hangszerelési lehetőségeknek, csak azt tudtam biztosan, hogy mit nem tehetek. Módszerem az volt, hogy addig "faggattam" a zongoraszólamot, amíg zenekari hangzást nem öltött, s az így körvonalazódó elképzelt partitúrát áteresztettem a muszorgszkiji hangszerelésről nyert ismeretek szűrőjén. Nem rendkívüli színgazdagságra, feltűnő hatásokra törekedtem, inkább észrevétlen hangszerelő kívántam lenni, azt akartam, hogy a zenekar minden tekintetben kiszolgálja Muszorgszkij nagyszabású drámai koncepcióját, és semmiképpen ne hasson ellene.
A III. felvonás két számának szerzői partitúráján kívül a korszakovi és sosztakovicsi hangszerelés jónéhány ötletét, sikerült megoldását beépítettem a magam változatába. A IV. felvonás Perzsa táncának hangszerelését teljes egészében átvettem a korszakovi verzióból (természetesen csak a hangszerelést, amelyet Muszorgszkij eredeti zenéjére alkalmaztam), mert ez a részlet még a szerző életében elhangzott hangversenyen Rimszkij-Korszakov zenekari feldolgozásában, Muszorgszkij jóváhagyásával, tehát a hangszerelés autorizáltnak tekinthető. Nagymértékben a korszakovi kidolgozásra támaszkodtam az V. felvonás rekonstruált jelenetében, ugyanis ez a szám is elhangzott koncerten Rimszkij-Korszakov vezényletével, aki tehát emlékezhetett e részlet később elveszett partitúrájára, akár rendelkezésére állt a Hovanscsina átdolgozásának idején, akár nem.
A Hovanscsinán több évig tartó előkészület után két évig dolgoztam, a munkával 2000 decemberében készültem el.
Bojti János
Budapest, 2005. június